Szabó Dezső: Életeim I- II.

(Püski Kiadó kiadása)

 

Ott voltam 1995. január 13- án a Gellért Szállóban azon az egész napos ünnepségen, amelyet Szabó Dezső halálának ötvenedik évfordulójára való emlékezésül a Szabó Dezső Emléktársaság rendezett. Az elnöklő dr. Püski Sándor ott jelentette be, hogy a már 1991- ben megjelentetett Az egész látóhatár után kiadja Szabó Dezső teljes életművét.

 

Hogy komolyan tette ezt a bejelentést, bizonyítja, hogy még 1995- ben megjelent Az elsodort falu. És most itt van az életműsorozat következő darabja, az Életeim.

 

Különös története van ennek a könyvnek.

 

Úgy kezdődött az egész, hogy a Szabó Dezső Füzetek 6. számában, 1935 februárjában, Életeim: születéseim, halálaim, feltámadásaim címmel, szokásától eltérően minden bevezetés,

magyarázkodás nélkül megkezdte életrajzának a közlését. És folytatta 1942 júliusáig, amíg a Füzetek megjelentek, harminckilenc folytatásban.

 

A Füzetek beszüntetése a 80. számmal Szabó Dezső saját akaratából történt. Az úgynevezett „ponyvarendelet” értelmében ugyanis az ilyen terjedelmű és árú kiadványok megjelentetéséhez a miniszterelnökségtől engedélyt kellett kérni. Erre azonban Szabó Dezső egyszerűen nem volt hajlandó. Inkább beszüntette a Füzetek megjelentetését, és nem kis iróniával elnevezte magát „ponyvás” Szabó Dezsőnek.

 

A Füzetek beszüntetésével természetesen az Életeim közlése is megszakadt.

 

Még annyi történt, hogy a Füzetekben megjelent szöveg nagyobbik részét 1943 októberében eladta kiadásra a Pantheon Kiadónak. Címének ezt adta: A bölcsőtől Budapestig. Előszót is írt hozzá. Ezt így kezdi: „Életrajzom e külön egészet jelentő része betűhűséggel úgy jelenik meg, amint jobblétre szenderült Füzeteim adták.” Valóban egy külön egészet alkotott ez a közel ötszáz oldalas rész. A születéstől addig szól, amikor az érettségi után, az 1899- es nyári szünet vége felé, Kolozsvárról Budapestre utazik és a Keleti pályaudvaron a vonatról leszáll.

 

A bölcsőtől Budapestig nyomdai szedése 1944 tavaszán fejeződött be. Szabó Dezső maga korrigálta a szedést. A korrigálást követően még egy rövid utóhangot is írt a végére. Ennek dátuma „1944. április 12- én este fél nyolckor.”

 

A háború közben haladt a maga kérlelhetetlen útján. Ami a megjelent könyvek terjesztését szinte megbénította. Az Életeim sem volt ez alól kivétel.

 

Majd az ostrom időszaka következett. Budapest lakossága az óvóhelyeken és pincékben keresett menedéket. Maga Szabó Dezső is erre kényszerült. Az élelemhiány, a pinceélet azonban nagyon megviselte. Lefogyott, légzési zavarokkal küzdött. Legyengült állapotában többször rosszul lett. És 1945. január 13- án meghalt.

 

Utolsó megjelent írásában, a Búcsú és testamentumban, ezt írja:

 

„... Életem nagy művén dolgozom, olyan teljes odaadással, amint azt még sohasem tettem életemben. Mivel pedig az energiaforrások megcsappantak, viszont a múló órák most több erőt vesznek igénybe, kénytelen vagyok ezeket a műlandó apró megnyilatkozásokat beszüntetni a maradandó nagy alkotás érdekében.”

 

Arra több jel is mutatott, hogy az Életemet írja. A hozzá legközelebb álló egyik lakó látta is a kézirat egy részét. Ezeket a kéziratokat szabó Dezső ugyanis a pincébe is magával hordta. Együtt aludt táskájával. Mint legféltettebb kincsét őrizte.

 

Temetése január 23- án délelőtt történt meg a Rákóczi téren. Hőgye Mihály református lelkész az akkor még Kiss Sándorék vezetése alatt álló MADISZ (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség) – tól kapott megbízás alapján mintegy gondnoka lett a hagyatéknak. Neki köszönhető, hogy az Életeim kéziratát megmentette és eljuttatta Keresztury Dezsőhöz, aki azt átadta az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárának.

 

A Rákóczi téren ideiglenesen sírba eltemetett Szabó Dezső utóélete a „felszabadult” Magyarországon nem jól kezdődött. Különösen a szociáldemokraták igyekeztek besározni. A faji gondolat szülőatyjának, antiszemitának, ellenforradalmárnak bélyegezték. A német térhódítás legádázabb ostorozója még a „Hitler elődje” jelzőt is megkapta. Viták keveredtek abból is, hogy véglegesen hova temessék el. Így évekig a Rákóczi téri ideiglenes sírban várta, hogy mi lesz a sorsa. Végül 1949 májusában titokban vitték át a Kerepesi temetőbe és éjjel, szertartás nélkül temették el oda, ahol most is van a sírja.

 

Írni róla csak becsmérlőt lehetett.

 

Aztán egy szép napon Nagy Péter vállalkozott rá, hogy helyreteszi ezt a kérdést. Három könyvet is írt róla (1958, 1960, 1964). S a marxizmus nevében ami rosszat csak lehetett, azt vele szemben mind papírra vetette. Úgy látszik, megtalálta a számítását, mert elővette az Életeimet is és mint a Szabó Dezső kérdés fő boncmestere, a Szépirodalmi Kiadó közreműködésével, 1965- ben közzétette azt két vastag kötetben. Szabó Dezső életpályája címmel bevezetőt is írt hozzá. Itt is minden erőt bevetett, hogy Szabó Dezsőt befeketítse. A könyv végén pedig a Jegyzetekben ezt írta:

 

„Szabó Dezső csonkán ránk maradt önéletrajzának teljes szövegét olvashatta ebben a kiadásban az érdeklődő. A szövegen csak ott és annyiban rövidítettünk, ahol és amennyiben egyes népeket vagy vallásokat becsmérel vagy gyaláz, vagy ahol a szerző végletes nacionalizmusa más nemzetek önérzetét sérti vagy sértheti. Hasonló okokból kénytelenek voltunk az Adyról szóló fejezetet is kissé megrövidíteni.”

 

Tehát szerinte teljes a szöveg. Csak ott és annyit rövidített rajta, ahol és amennyit neki úgy tetszett. Indoka: „...Szabó Dezső rendkívül egyéni ízlésű, véleményű író, kritikus és gondolkozó volt, akinek egyéni ítéletei – emberekről, eseményekről, történelmi és művészeti folyamatokról – sokszor érdekesek, de a legtöbbször nem vágnak össze a mai ember ítéletével általában, a marxista meggyőződésű kortárs ítéletével pedig különösképpen.” Félreérthetetlen, világos beszéd.

 

Budai Balogh Sándor, aki évtizedet meghaladó gyűjtő- és kutatómunkát végzett Szabó Dezső tárgyban, s ezekről a hetvenes évektől számos írásban be is számolt, vette a fáradságot és alapos munkával betűről betűre összevetette a Nagy Péter által közzétett szöveget az eredeti kézirattal. Vagyis készített egy igazi és valódi Életeimet. Ami egyben fényt is derített Nagy Péter operációs tevékenységére.

 

Amikor a nyolcvanas évek elején az erdélyi Katona Ádámon keresztül a Kriterion Kiadó hajlandónak mutatkozott rá, hogy Romániában is kiadja a könyvet, felkereste Budai Balogh Sándort, aki rendelkezésére bocsátotta a hiteles szöveget. A könyv meg is jelent 1982- ben. A Kriterion ezt mintegy nyugtázta is azzal, hogy a könyvben utószóként közzétette Budai Balogh Sándornak a Szabó Dezső- életrajz történetét bemutató írását. Sajnálatos, de a megjelenés után meg kellett állapítania: a Kriterion is belenyúlt a szövegbe. A kihagyások Szabó Dezső Erdéllyel kapcsolatos írásrészleteit érintették. A kiadó három ponttal jelezte ezeket a kihagyásokat. Ami harminckilenc esetben történt meg. Romániában is őröltek a szocializmus malmai.

 

Ezek után a mostani immár harmadik kiadás előtt Püski Sándor szembetalálta magát az Életeim szöveghamisításainak kérdésével. A koronatanú Budai Balogh Sándor viszont közben meghalt. Szerencsére azonban ott volt az egyik fia, az ifjabb Sándor, aki kezébe vette a dolgot és a család birtokában lévő példátlanul gazdag Szabó Dezső- dokumentumok segítségével lehetővé vállt, hogy ez a mostani kiadás hamisítatlanul a Szabó Dezső által megírt szöveg alapján kerüljön az olvasók kezébe. A könyv végén meg is található Budai Balogh Sándor írása, amelyet a Kriterion. Kiadáshoz írt. De fiának az utószava is, aki a kiadást szerkesztette.

 

Itt van tehát az Életeim csorbítatlan szövege. És az olvasók majd eldöntik, hogy mit gondoljanak a benne leírtakról.

 

A könyvről még el kell mondani, hogy annak megírásával Szabó Dezső csak sümegi tanárkodásáig jutott el. Sümegre Székelyudvarhelyről helyezték át, ahol előtte négy esztendőt töltött. Sümegen mindössze egy évet tanított, az 1913- 1914- est, ahol már úgy üdvözölték, mint a Nyugat munkatársát. 1914 szeptemberétől Ungváron kezdte az évet.

 

Szabó dezső tudta, érezte: iparkodnia kell, hogy minél előbbre jusson az emlékezésben. A szöveg tanúsága szerint december 22- én még írta. Aztán 1945. január 13- án végleg kihullt kezéből a toll. A tervezett tizennyolc részből csak a hatodikig jutott el.

 

Könyveket le lehet szólni és fel lehet dicsérni. Ki honnan nézi. Van, aki úgy kezdi: „... az egyik legnagyobb műveltségű és gondolatilag legigényesebb író, akihez foghatóan tragikus gondolati, elméleti zsákutcába szinte egyetlen kor- és pályatársa sem tévedett. Végül az egyik legtöbbet emlegetett író, akit ugyanakkor jószerint ma már senki sem olvas.” Aki ilyen és ehhez hasonló szövegeket leír, az aztán csakugyan zsákutcába tévedt. És ő adatja ki a saját kezűleg megcsonkított Életeimet. Miért? Ha Szabó Dezsőt már szerinte senki sem olvas.

 

Negyedszer olvastam most el az Életeimet. Nem borulok le előtte, de nagyra értékelem a teljesítményt. És úgy érzem, hasonló megállapításra jutnak azok az olvasók is, akik nem gyűlöletből teszik ezt meg.

 

Hartyányi István

(Augusztusi Magyar Fórum, 1996. 110- 111. o.)