5. Szabó Dezső: Az elsodort falu
Szabó Dezső: Az elsodort falu
(Püski Kiadó kiadása)
Tagadhatatlan tény, hogy Az elsodort falu 1919. május 23- án a Táltos Kiadónál történt megjelenését követően addig soha nem tapasztalt példányszámot elért sikerkönyvnek számított. A kiadások száma ezt nem is híven tükrözi, mert a Táltos Kiadó utánnyomást alkalmazott. S annak ellenére, hogy 1945- ben bekövetkezett halálát követően hosszú évtizedeken át Szabó Dezső az egyik legelhallgatottabb írója volt e hazának, a regény mostani kiadása sorrendben a tizediknek számít. Megjelenési évei: 1919, 1920, 1920, 1926, 1929, 1944, 1964, 1977, 1989, 1995. Ezekből az 1964- es kiadás színhelye Burgenland, az 1977- esé Buenos Aires. Vagyis 1944- től 1989- ig Magyarországon nem jelent meg. 1989- ben a debreceni Csokonai Kiadó törte meg a csendet. S ez év január 13- án Szabó Dezső halálának 50. évfordulója alkalmából Püski Sándor jelentette be, hogy kiadja Szabó Dezső összes műveit. A bejelentést tett követte. Az idei könyvnapokra megjelent az első kötet. És az talán nem is lehetett más, mint Az elsodort falu.
Szabó Dezső és Az elsodort falu sorsa a megjelenéstől kezdve szinte egybeforrt. És ez nem véletlen volt. Mint Gombos Gyula Szabó Dezsőről szóló könyvében írja: „Az elsodort falu a legnagyobb esemény Szabó Dezső életében, mert ő ebben a regényben találta meg végleg önmagát. A benne addig gazdátlanul lobogó erők: hősi hajlam, tettvágy, igazmondó szenvedély végre megtalálták a maguk igazi ügyét: a magyar sorsot. Szabó Dezső addig is nagy ismerője volt a magyar múltnak, s az akkor aktuális magyar kérdések nagyon is izgatták, csatározott is helyes fölismerésükért és megoldásukért. De e viszonyból hiányzott az az egész embert magához rántó végzetszerűség – vagy legalábbis annak élménye és hite -, mely emberi magatartását és írói működését ettől fogva alapjában meghatározta. Adynak is egyik központi kérdése volt a magyar sors és a maga sorsszerű magyarsága. Szabó Dezsőnek ez lett az egyetlen ügye, írói hivatásának lényege, melytől nem tud többé szabadulni; ez lett az annyit keresett „emberi rokonság és testvér- dolog”, mely „eléje dobbantotta az ő szavát”. S neki ez a szó először és hatalmasan itt, Az elsodort faluban dobbant meg. Ő maga a regényt „megkiáltó szónak” nevezte, bizonyos értelemben helyénvalóan, mert amit elénk tárt, az a romló, végzetébe rohanó magyar világ volt, a tízes évek Magyarországa. S ahogy a Szabó Dezső- i stílus a romantikus hajlam, a lírai hév és a teremtő képzelet találkozásából született, hasonlóképpen ez a nyers, sötét színekben villódzó regény az igazmondó szenvedély és a tragikus magyar első összecsapásából olvadt ki. A megtalált téma, a megtalált hang, a megtalált szerep fölszabadító mámora érzik a könyvön, innen hőfoka és bő ömlése, de innen ziláltsága és vagdalkozó fölénye is.”
A regény gondolata és vázlata a háborús Ungváron született meg benne, ahol 1914- től tanár volt. Innen Lőcsére helyezték. Itt kezdi el 1917. november 21- én írni, és ahogy azt pontosan rögzíti, 1918. augusztus 31- én be is fejezi. Abban a biztos tudatban, hogy rendkívülit alkotott, nyomban megindítja hadjáratát a megjelentetéséért. Elküldi Gyomára Kneréknek, akiknél már kiadás alatt áll Napló és elbeszélések című kötete. De Az elsodort falut nem vállalják. Nem az ideológiájuk könyve. Azokat bántja benne szerintük, akik a jövő Magyarországát jelentik. Mert jön a megígért, nagyszerű, modern Magyarország stb., stb.
Bangha Béla páter, a Magyar Kultúra című folyóirat szerkesztője és a Központi Sajtóvállalat vezetője a következő állomás. Bangha ugyanis Lőcsén járva az egyik tanár ismerősétől hallotta, hogy készül és levélben kéri tőle. Szeptemberben el is küldi neki. Közben kitör a forradalom. Felutazik Pestre. S minthogy Bangha a zavaros helyzetben nem ígér rögtöni kiadást, fogja a kéziratot és Osvát Ernőhöz fordul, a Nyugat szerkesztőjéhez. Ő is vállalná, de nem rögtön. Bangha és Osvát előleget ajánlanak. De Szabó Dezsőnek a kiadás a fontos. Mint az ámokfutó, viszi a kéziratot tovább. Véletlenül belebotlik dr. Farkas Lászlóba, a Táltos Kiadó tulajdonosába. Kiderül, hogy Farkas már 1911- től ismeri írásait és nagyra tartja. Révbe jut. Szedik, nyomják és a kommün hajszás időszakában, 1919. május 23- án, Dezső napján, megjelenik Az elsodort falu.
Hogy a regény a politikai élet zavaros napjaiban és hónapjaiban is fogyott, bizonyítja Szabó Dezsőnek 1919. október 29- ei keltezéssel a második kiadáshoz írt előszava. Az előszót nem panasz és nem szemrehányás diktálta, mint ebben elmondja. „A sötét napok egyetlen világossága volt az, mikor láttam, hogy a társadalom legkülönbözőbb rétegéből egyszerű székely katonák, művészgyerekek, papok, tudós professzorok, forradalmárok és konzervatívek, hívők és tagadók a megtalált evangélium ujjongásával vitték szét e könyvet.” A kifogásokra írta az előszót. Amik szerinte ezek voltak: 1. Szép, de nem regény. 2. Rossza a szerkezete és nincs főhőse. 3. Ismert közéleti alakok szerepelnek benne. 4. Böjthe János valószínűtlen Jókai- -féle alak. 5. Túlozza az élet sötét szineit. 6. Morált sértő jelenetek vannak benne. 7. Nyelve túlmesterkélt, fárasztó, vagy: túlspontán, rendezetlen, zsúfolt. 8. Irányregény.
Ezekre sorban válaszol.
Hetvenhat évvel ezelőtt jelent meg ez a regény először. Vagyis több mint háromnegyed százada. Azóta sok neves és kevésbé neves kritikusa volt. Az első hullámba többek között Császár Elemér, Kállay Miklós, Bodor Aladár, Juhász Gyula, Fülep Lajos, Molter Károly, Szentimrei Jenő, Tabéry Géza, Cholnoky László, Babits Mihály, Lendvai István, Harsányi Kálmán, Brisits Frigyes, Kosztolányi Dezső, Schöpflin Aladár, Oláh Gábor, Kassák Lajos tartóztak. Ha ezeket a kritikákat elolvassuk, szembeötlő, hogy Fülep Lajost kivéve nem annyira a regénnyel, hanem az író személyével foglalkoznak. Mégpedig úgy, ahogy a legnagyobb szubjektivitással Szabó Dezsőt megítélték. De hogy megszólaltak, azt mutatja, hogy nem akármilyen regény volt ez és nem akármilyen író írta. Az pedig, hogy a közönség véleménye a kritikákkal nemigen szokott találkozni, régi igazság. Különösen vonatkozott ez azokra a politikailag rendkívül változékony időkre.
A későbbiekben, amikor újabb könyvei, széles körű publicisztikai és előadói sikerei egyre ismertebbé, az ifjabb nemzedék körében pedig szellemi vezérré tették, már nem Az elsodort faluról, hanem Szabó Dezsőről írtak. A húszas és a harmincas évek ifjúsága a magyar sorskérdések megkiáltóját tisztelte benn. Azt, akinek a tanításai a magyarságot megmenthetik a jövőnek. Ady költészete, Móricz regényei és Szabó Dezső tanulmányai, majd a népi írók sora együtt nevelték ezeket a nemzedékeket. Itt már Az elsodort falu csak olyan volt, mint egy műnek az első bekezdése. Szinte legenda.
Azért meg nem kerülhette ezt senki. Egy bizonyos, széles a skála, amit megütöttek. Az elsodort falu kapcsán. S vannak olyan cölöpök, amelyeket nem lehet figyelembe nem venni.
Németh László 1928- ban például ezt írta: „Az elsodort falu szabó Dezső egész életét kimondó, legjelentékenyebb műve, a magyar irodalomtörténetből ki nem fakítható remek... Minden magyar problémát fölkavar, minden társadalmi osztályt felmutat... Tett akar lenni ez a regény. Kard, amelynek a hegye a történelem örök bűnei felé mutat. A regény a Tanácsköztársaság derekán jelent meg s ha semmi, ez az egyetlen tény is bizonyítja szerzője erkölcsi bátorságát.”
Király István, a volt pataki diák papgyerek, aki a kommunizmusba beleszédülve tudomány jelige alatt sok mindent papírra vetett 1986- ban ifjúkorára visszaemlékezve ezt írta: „Katartikus hatással volt rám ez a regény. Csak Ady költészete vágott ekkor még ily erővel belém. Más ember lettem a mű után, mint voltam előtte. Nem túlzás mondani: Az elsodort falu árnyékában történt meg szinte a gyermekkorból való kilépésem. A szokásos serdülőkori lázadás, a kritikai szellem feléledése ezzel a könyvvel vette kezdetét. Ha mai fejjel próbálom meghatározni a régi hatás titkát, minden olvasói élmény egyik legfőbb sajátságát találom ott benne: a deperszonalizált distanciateremtést, a személytelenített eltávolítást. Úgy szakadhattam el ennek a regénynek a segítségével valamitől, amitől el kellett szakadnom, hogy nem kellett közben az általam oly igen szeretett emberekkel is szembekerülnöm.”
Mint az általában köztudott, Szabó Dezső Budapest ostroma közben, 1945. január 13- ám a pincében halt meg. Ekkor még kapható volt a Faust Imre kiadásában 1944- ben megjelent kétkötetes kritikai kiadás, amelyhez 1944. február 12- ei keltezéssel külön előszót írt. Ebben az akkor negyedszázados regényről ezt írta: „Mikor most újra útjára bocsátom ezt a fájától messze elgurult almát, melynek apaságát már csak valami vad képtelenség érzésével tudom vállalni, sajátos érzés szédít, melyet magam előtt sem tudok elemeire világosítani. Olyan furcsa volt minden az életemben. Az: hogy írtam, hogy akartam, hogy szerettem. Talán nem is éltem. Talán csak álmodtam magamat.”
Mint ahogy Az elsodort falut Szabó Dezső sorsfordító időben tette közzé, a halála is a magyar történelem sorsfordító időszakára esett. És akik azt hitték, hogy a német hódító szándék legnagyobb és legbátrabb magyar ellenfelének a halálát követően megbecsülés jár, tévedtek. Ellenforradalmárnak, fasisztának, antiszemitának bélyegezték. Ebben a szociáldemokraták tollforgatói jártak elöl. Majd Nagy Péter vállalkozott rá, hogy marxista értékelést adjon Szabó Dezsőről. Ennek a keretében Az elsodort falut is marxista bonckés alá vette. Nagy Péter könyvében elismeri ugyan, hogy a regényért a közönség lelkesedett, s az kétségtelenül a húszas évek egyik legnagyobb, ha ugyan nem a legnagyobb közönségsikere volt. Az ifjúság teljes mellel állt ki mellette. De ezt követően úgy tünteti föl az egészet, mintha Tolnai Lajos, Móricz Zsigmond, Révész Béla, Harsányi Kálmán, Molnár Ferenc és Oláh Gábor megnevezett regényeiből merítette volna. És persze Jókait sem hagyja ki a sorból. A külföldiek közül pedig Zolát, Rollandot, Tolsztojt, Arcübasevet és Faulknert is beveszi, mint társszerzőket.
Így aztán nem csoda, hogy Szabó Dezsőt a szocializmus szinte kitörölte a hazai magyar irodalomból. Az emigráció ugyanis nem feledte el. Washingtonban Szabó Dezső Társaság alakult. Kovách Aladár Burgenlandban Őriszigeten kiadta a regényt. Ezt az előszót írta elébe: „Az Idő nagy regénye volt Az elsodort falu, az az idő pedig az ország összeomlásának lázakkal teli tragédiás korszaka volt. Szabó Dezső az első világháború nehezedő éveiben foganta és hordozta ki ezt a regényt, egy vergődő bomló társadalom rajzát adja több mint félezer oldalon át. És mert a történő életet ragadta meg, természetes, hogy a mű őrzi a születés pillanatát, hordozza az idő sok karakterjegyét, az áradat salakjával őrvénylő pátoszával. Társadalmi regény volt Az elsodort falu s a kortárs nemzedék elemi erővel reagált reá, felismerte magát benne, magáénak vallotta. Hitelesítette.
Ma közel félévszázad után világosan érezni a regény mélyhullámait, belső lélektani súlypontjait. Hogy a 'falu' messze több, mint a cselekmény időnkint idillikus vagy tragikus színhelye: a falu a magyar életérzés, a természetközelség, az anteuszi föld, a megújuló élet barázdája és bölcsője, élet és halál megnyugtató ritmusa. A falu a magyarság alkati életlátása. Az 'elsodort falu' pedig a teremtő életformájából kizuhanó nép, társadalom. Szabó Dezső ezt látta meg, és ez tökéletesen azonos Ady és Bartók végzetérzésével.
Most a félévszázad távlatában dől el, hogy a társadalmi regény történelmi regénnyé vált- e? Be tudja- e vezetni az író mai olvasóját a süllyedő múltba? Az új nemzedék, mely most kezébe veszi a könyvet, hogyan látja? Megérti- e? Idegen- e? Vagy felismeri benne a bölcs és nagy halott rokont, aki visszatér?”
A nagyon távoli Buenos Airesben az Erdélyi Remekírók Sorozat 5. köteteként adták ki. Igen. Dél- Amerikában s magyarul.
És ne feledkezzünk meg Gombos Gyula Szabó Dezső- könyvéről sem. Gombos Gyula hallatlanul nagy beleérzéssel és velejéig hatoló elemzéssel tette helyére Szabó Dezsőt és a Szabó Dezső- kérdést. Nem emelte az égbe, de felsorakoztatta mindazt a politikai és irodalmi szempontot, ami Szabó Dezsőt a magyar igények kitörölhetetlen nagyságává avatja.
Talán még lesznek olvasók, akiknek örömet okoz ez a sokat vitatott, de mérföldkőnek számító regény. És a további Szabó Dezső- kötetek, melyeknek feltámasztására Püski Sándor vállalkozott.
Hartyányi István
(Augusztusi Magyar Fórum, 1995. ; 81- 83. o.)